fbpx
BEJELENTKEZÉS

REGISZTRÁLÁS



0
  •  x 
No products in cart

SZEMÉLYRE SZABOTT FRIZURÁVAL A SZÉPSÉG IDŐTLEN

Fodrászként a napok úgy telnek, hogy reggel beesik egy 50 év körüli hölgy festésre, majd a délután folyamán a székbe ül egy 20 éves lány, hogy valami újat szeretne, majd nap végén még beesik a sikeres 30 éves üzletasszony, hogy csak gyorsan frissíts a hajszínén. És persze most csak őket emeljük ki, de Te is biztosan érzed, mint fodrász, hogy nagyon sokszínű a vendégköröd, mind életkor, mind pedig személyiség tekintetében.

 


Az áprilisi WoW – World of Wella rendezvényen Matos Tekla és Csonka Tímea a színpadon bizonyították be, hogy személyre szabott frizurával a szépség időtlen. A 20-as, a 30-as, 40-es és az 50-es generációból mutatták be a modelljeiket, akik egyben a vendégeik is. Minden egyes frizura elkészítését egy részletes konzultáció előzte meg, melyben kitértek a vendégek munkájára, hobbijára és vágyott frizurájára.

Szeretnél többet látni World of Wella rendezvényünkről? Kattints ide a teljes képes beszámolóért: https://bit.ly/2KGqVl3

 

 

 

Személyre szabás a szalonban
Most pedig bemutatjuk, hogy egy rövid ismerkedést követően hogyan lehet személyre szabni és a divathoz igazítani vendégeink frizuráját.
 
 
Tekla modelljei: a 20 és 30 éves generáció
 
Szilvi, a fiatal egyetemista lány
Szilvi egy fiatal huszonéves lány, aki mindig életvidám és mosolygós. Épp egyetemi tanulmányait folytatja, de emellett nagyon fontosak számára a barátok és a család, szeret bulizni, koncertekre és fesztiválokra járni. Mint a legtöbb fiatal, Szilvi is keresi önmagát és nyitott mindenre. Frizurájával szeret foglalkozni és imádja természetes vörös haját, amit tud is viselni, mégis vágyik a változatosságra, mindig szeretne egy kicsit megújulni. Ragaszkodik a hosszú hajához, a gyors ápoló szolgáltatásokhoz és a legújabb trendek érdeklik. Alapvetően az interneten inspirálódik, Pinterest-en és Instagram-on követi a legújabb trendeket.

„Szilvi tőrésze 7-es színmagasságú volt, korábban a középhossz és a végek melírozva voltak. Ezt a rezes vöröses, mégis természetes napszívta hatást szabadkezes balayage festéstechnikával értem el, melyhez Freelights szőkítőport és 9%-os Welloxon Perfect-et használtam 1:1,5 arányban. A felvilágosított részekre az Illumina új Opal Essence Copper Peach árnyalatát használtam, majd Invigo Color Recharge Warm Red színkezelést végeztem az egész hajhosszon, hogy felfrissítsem és intenzívebbé tegyem a meglevő hajszínt. Mivel Szilvi szeret fesztiválokra járni és mostanában nagyon divatosak a fesztiválfrizurák, ezért egy enyhén tupírozott hatású bohém frizurát készítettem neki” - ismerteti velünk Tekla a részleteket.

 

Anita, a 30-as éveiben járó sikeres üzletasszony
Anita üzleti szférában dolgozik sikeresen, immár egy ékszer nagykereskedés vezetője. A munkaköre nem engedi meg számára, hogy nagyon elrugaszkodjon a merész színek felé, de a púderes árnyalatokat kifejezetten kedveli. Fontos számára a megjelenés és igazi trendkövető, mindig a minőséget választja. Érdekli minden, ami új és szereti a prémium termékeket, figyel az otthoni hajápolásra. Szereti a kényeztető masszázs technikákat igénybe venni a szalonban, valamint egyre nagyobb igénye van a minőségi "énidőre" és szépségápolásra.


„Anitának 5-ös natúr tőrésze volt, illetve korábban már szőkített 10-es hajközép és végek.  Ebből szerettem volna neki egy enyhén púderes színt elérni, mely illik a személyiségéhez és a munkájához is. Ennek érdekében tőszőkítést végeztem Blondor szőkítőpor és 6%-os Welloxon Perfect 1:3 arányú keverékével. Ezt követően az Illumina Color 7/81 és a 8/69 árnyalatokat (1:1) 1.9%-os Welloxon Perfect Pastel 1:1 arányú keverékét alkalmaztam az egész hajhosszon. A végső formát ghd Gold Classic hajvasaló segítségével alakítottam ki, lágy hullámokat szerettem volna belecsempészni a hajába, melyek még nőiesebbé tették ezt a lágy púderes frizurát” - osztja meg velünk Tekla a kialakított frizura hátterét.

 

 

Timi modelljei: a 40 és 50 éves generáció


Éva, a háromgyerekes családanya
Évi bölcsiben dolgozik és 3 fiúgyermek édesanyja. Imádja a rövid hajakat és az intenzív rezes tónusokat. A szalonban igényli a rövidebb ideig tartó kényeztető szolgáltatásokat, masszázsokat. A formát tekintve a precíz vonalak szerelmese, de egyben a variálhatóság is nagyon fontos számára. Az otthoni ápolásnál a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldások érdeklik. Az energikusság a legfőbb jellemzője, mely egyszerűen sugárzik belőle és frizurájával is ezt igyekszik hangsúlyozni.
 
„Évi 6-os tőrésszel és 7/43-as festett hajvégekkel érkezett, én ezt szerettem volna feldobni és sokkal intenzívebbé tenni. Először a frufru rész szőkítését végeztem el Blondor szőkítőpor és 9%-os Welloxon Perfect 1:2 arányú keverékével. Majd felvittem az alapszínt, mely a Koleston Perfect 88/43-as és 77/44-es árnyalatok 6:1 arányú keveréke volt, 6%-os Welloxon Perfect-tel keverve 1:1 arányban. Harmadik lépésként a szőkített hajrészekre az új Opal Essence Copper Peach árnyalatát használtam." - osztja meg velünk Timi az elkészített frizura színvilágát.

 

 

Magdi, a kiforrott, magabiztos nő
Magdi gyógyszeriparban dolgozik középvezetőként, így kiemelten fontos számára az ápolt megjelenés. Maximálisan kihasználja a szalonban lévő összes kényeztető szolgáltatást és kizárólag csak prémium termékeket használ a mindennapok során Az otthoni hajápolásra és formázásra is nagyon figyel. Szereti, ha személyre szóló tanácsokkal látjuk el. Szereti a divatot, trendkövetőnek tartja magát, aki tisztába van a korával és a testalkatával, amiket mi és ő maga is figyelembe veszünk. Ő az a típus, aki a fodrászában bízik, nem az internet világából táplálkozik.


„Célom az volt, hogy különlegeset, de mégse túl hivalkodót alkossak Magdinak, így pasztell színekkel játszottam, mely kiváló megoldás ilyenkor. Magdi 7-es natúr tőrésszel érkezett és 10-es festett hajvégekkel. Fontos megemlíteni, hogy az első részen 75%-ban, hátul pedig 20%-ban ősz hajjal állunk szemben. A folyamat első lépéseként tőszőkítést végeztem Blondor szőkítőpor és 6%-os Welloxon Perfect 1:3 arányú keverékével. Alapszínként az Illumina Color 10/36-os ányalatát választottam, melyet 1.9%-os Welloxon Perfect Pastel emulzióval kevertem 1:1 arányban . Végül pasztell tincseket csempésztem a haj első részébe, az Illumina új Opal Essence Platinum Lily és Copper Peach árnyalatait használtam, melyeket 1.9%-os Welloxon Perfect emulzióval 1:1 arányban használtam” - ismerteti a részleteket Timi.

 

Szeretnél többet látni World of Wella rendezvényünkről? Kattints ide a teljes képes beszámolóért: https://bit.ly/2KGqVl3

 

 

Várunk a Wella Studio Budapest képzésein. Miért válassz bennünket?
·       A Wella oktatásairól köztudott, hogy igen magas szintűek.
·       Oktatóink aktívan szalonban is dolgozó fodrászok, azaz tudják, hogy a mindennapok során milyen nehézségekkel kell szembenézned mind szakmailag és emberileg, így megoldási javaslatokat tudnak neked nyújtani témától függetlenül.
·       Gondosan odafigyelünk arra, hogy senki ne érezze magát feszélyezve azért, mert oktatásra érkezett, a célunk az, hogy úgy fejlődj, hogy észre sem veszed.
·       Az esetek többségében a gyakorlati képzést megelőzően a téma elméleti anyagát anyagát video formájában elküldjük, így már kellően fel tudsz készülni a képzésre, a helyszínen pedig a gyakorlatra helyezzük a hangsúlyt. Természetesen a megválaszolatlan kérdéseidre is választ adunk.
·       Hiszünk abban és annak szellemében működünk, miszerint „Nálunk minden fodrász otthon van!”, ezen atmoszféra megteremtéséért mindent megteszünk.
·       Hűségedet díjazzuk! Ennek részleteiről érdeklődj email-ben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy értékesítési konzultánsodnál!
·       A hozzánk ellátogató fodrászok maximális elégedettséggel távoznak, melyet alátámaszt az a tény, hogy folyamatosan visszajárnak hozzánk.
 
Szeretnél eljönni képzéseinkre? Képzési naptárunkat itt nézheted át: https://bit.ly/2H7qsEJ

 

Még több kép a WoW rendezvényről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotók: Bozó Tamás, Erdős Eperke

 

Image Image Image Image Image Image Image

ELÉRHETŐSÉGEK

Image
Image
Image

+36 70 612 44 83

wellastudiobudapest@sirowa.com

www.wellastudiobudapest.hu

ELÉRHETŐSÉGEK

+36 70 367 2407

info@wellastudiobudapest.hu

www.wellastudiobudapest.hu

SZOLGÁLTATÁSOK

BEMUTATKOZÁS

HÍRLEVÉL

Ne hagyja ki újdonságainkat és ajánlatainkat! Iratkozzon fel hírlevelünkre!